Hírek

Edzőt váltott a Várfürdő-Gyulai Termál FC

A bajnokság utolsó négy fordulójában már Szentléleki Béla vezetésével készülnek a gyulai együttesnél. A klub vezetése ugyanis úgy döntött, felmenti a további munkavégzés alól Oláh Ferencet.

– Oláh Ferenc szakmai munkájával elégedettek voltunk, ám a csapat a bajnokság legfontosabb szakaszába lépett, így a váltás mellett döntöttünk – nyilatkozta lapunknak Galbács Mihály.

Az elnök a bentmaradásért folytatott utolsó fordulókra az egyesület jelenlegi szakmai igazgatóját, Szentléleki Bélát kérte fel.

– Szentléleki Béla lehet az, aki habitusával felrázhatja a csapatot a végjátékra.

Oláh Ferenc nem mond búcsút végleg a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapatának, hiszen a vezetés már keresi a volt vezetőedző helyét a klub szakmai gárdájában.

Az új szakvezető nem lehet túl nyugodt, mivel csupán négy forduló áll rendelkezésére, hogy bent tartsa az együttest a harmadik vonalban.